+36 1 599 9740, +36 70 339 3693 info@dericom.hu

Mára már az egészségügyi ellátók széles köre csatlakozott az EESZT-hez. Arról azonban még kevesen tudnak, hogy az EESZT-hez az ágazati portálon kívül egy LAKOSSÁGI PORTÁL is tartozik.
A Lakossági Portál célja, hogy az ellátottak számára is bárhol és bármikor lekérdezhetők, megtekinthetők, nyomon követhetők legyenek az egészségügyben keletkezett és rájuk vonatkozó információk és az olyan kapcsolódó dokumentumok, mint az egészségügyi alapadatok, receptek, beutalók, és a leletek.
Egy 2018-as kutatás szerint a felnőtt magyar lakosság 79 százaléka tekinthető internet-felhasználónak, ezen belül 65 százalék mobilinternet-felhasználónak. Ehhez képest a Lakossági Portált még kevesen használják, pedig számos kényelmi szolgáltatást nyújt a lakosság számára. Amellett, hogy átláthatóbbá teszi az orvosi ügyeiket, ezentúl egy elhagyott lelet vagy vény miatt sem kell aggódniuk, illetve kezelőorvosuknál újabb látogatást tenniük azok pótlására, mert a honlapon megtalálnak mindent.

A betegek ez irányú felvilágosítása mindenkinek az érdeke. Ezért néhány pontban összefoglaljuk a Lakossági Portálhoz kapcsolódó legfontosabb információkat:

Bármely magánszemély ügyfélkapus regisztrációt követően és saját érvényes TAJ számával be tud jelentkezni a Lakossági Portálra, ahol

  • korlátozásokat állíthat be a lekérdezőkre, vagy az adataira vonatkozóan. (A rendszer alapbeállítása, hogy az egészségügyi dolgozók kizárólag olyan típusú adatokhoz férhetnek hozzá, amelyeket végzettségük és munkakörük indokol. A rendszer elrejti a különösen érzékeny egészségi állapothoz tartozó dokumentumokat, mint például a pszichiátriai betegségeihez kötődő dokumentumokat, melyek csak az e szakterületeken dolgozó kezelőorvosok számára hozzáférhetőek.)
  • értesítést kérhet a rendszertől, ha vele kapcsolatos adat vagy dokumentum kerül az EESZT-be;
  • megtekintheti kiváltott vagy kiváltásra váró vényeit;
  • követheti, hogy ki kért hozzáférést az adataihoz.

Mutatjuk a belépés menetét lépésről lépésre >>>

Aki nem rendelkezik ügyfélkapuval, az ha felkeres egy kormányablakot, ott ő is hozzáférhet ugyan ezekhez a szolgáltatásokhoz.